10 főnök, akik mellett az alkalmazottak folyamatosan számolják vissza a perceket a munkaidő végéig

0

Korán kelni és összeszedni magad, hogy elindulj a munkába, egyébként is elég nehéz. De még nehezebb, ha egy rémes főnök vár rád. A következő történetek a lehető legrosszabb főnökökről szólnak.

  • Bemutattam a feleségemet a munkahelyemen. A főnököm így viccelődött: “Fogadni mernék, hogy csak a pénzed miatt ment hozzád!” és hogy “Ő nagyon nem a te kategóriád.”
    Később komolyabbra váltott, félrehívott, és valami undorító dolgot mondott: “Igazából a feleséged úgy néz ki, mint akinek nagyon szüksége lenne egy állásra. Nálam van egy megüresedett asszisztensi pozíció. Mondd neki, hogy pályázza meg.” Miután elmentünk, a feleségem megkérdezte: “Te ennek a fickónak dolgozol nap mint nap?”
    Le voltam sújtva. Aznap este felkeltem és frissítettem az önéletrajzomat. 3 héttel később kaptam egy állást jobb fizetéssel és jobb főnökkel. Gondolkodás nélkül elfogadtam.
  • Tüdőkollapszus miatt 4 hetet ki kellett vennem, majd 4 hónappal később 2 hetet kellett kivennem műtét miatt. Mikor visszamentem, fegyelmi eljárás indult ellenem. Azt mondták: “Nem az a gond, hogy miért nem voltál itt, hanem hogy nem voltál itt. Ezt nem engedhetjük.” © BadManDeego / Reddit
  • Grafikus dizájnerként dolgoztam egy startup vállalkozásnál. A főnököm a legapróbb dologba is belekötött, amit soha senki más nem vett volna észre. Csak azért kritizált, hogy kritizáljon.
    Egyszer terveztem egy posztot, nagyon letisztult megjelenéssel. A főnököm 5 percig bámulta, majd azt mondta: “Tudnád a szöveget két pixellel balra mozgatni? Így annyira fura.” Megcsináltam. Alig volt észrevehető a változás, de így sem volt elégedett. “Próbálj meg talán egy melegebb árnyalatú feketét.” Már eleve fekete volt. Két órán át szórakoztunk olyan dolgokkal, amiket csak ő látott. A legrosszabb az volt, hogy egy örökkévalóságig tartott neki, míg jóváhagyott valamit, csúsztak miatta a projektek, mindent visszatartott. És mégis a csapatra panaszkodott, hogy túl lassúak vagyunk.

  • Egy kis kávézóban dolgoztam. Én végeztem az üzletvezető munkáját is, miközben minimálbért kerestem. És mikor a nővérem gondozása miatt kötőhártya-gyulladást kaptam, a főnököm megharagudott rám. Ezután jelentkeztem a Starbuckshoz, és fel is vettek. Az ő üzlete nélkülem szétesett és 4 hónap múlva bezárt. © VaultHawk / Reddit
  • Úgy döntöttem, pincérnőként fogok dolgozni, hogy keressek némi pénzt, míg befejezem az egyetemet. A főnökömnek a legképtelenebb igényei voltak. Azt akarta, hogy az egész 6 órás műszakom alatt mosolyogjak, még akkor is, ha nincs egyetlen vendég sem.
    Kamerákon keresztül figyelt minket, nehogy leüljünk és hogy folyton mosolyogjunk. Ha nem mosolyogtál, felhívott az éttermi telefonon, és megkérdezte, miért nem mosolyogsz. Két hét után eljöttem. Utána jó darabig nem tudtam mosolyogni.
  • Volt egy főnököm, aki nem volt hajlandó szabadságot adni “váratlan utazáshoz”, mikor meg akartam látogatni a nagymamámat a halálos ágyán. Abban a pillanatban felmondtam. Fura volt, mert addig a pillanatig nagyon laza főnök volt. De mikor kértem egy szabad hétvégét, hogy elmehessek a haldokló nagymamámhoz, előadást tartott arról, hogy kell előre megtervezni egy szabadságot. © Ostentia / Reddit

  • A kereskedelemben dolgoztam, ahol nagy volt a nyomás. Egy héten egyszer bejött az igazgató, hogy mindenkit lelkesítsen, és hozott Monster energiaitalokat. Szerettem az igazgatót. Kedves volt és profi. Az én főnököm viszont nem volt az.
    Már meguntam az energiaitalokat, ezért úgy döntöttem, azon a héten nem veszek részt ebben. A főnököm bejött hozzám, és azt mondta: “Nem kaptál italt. Tudod, hogy ezeket Wendy veszi a teljes részlegnek?” Mondtam, hogy tisztában vagyok vele, de most nem kérek. Erre azt mondta: “Ide figyelj, menj be az irodába, és azonnal vegyél el egy italt.”
    Felálltam, bementem az irodába, fogtam egy italt, majd visszaültem az íróasztalomhoz, az italt pedig letettem. Mikor a főnököm visszajött, megkérdezte, miért nem ittam meg. Mondtam neki, hogy nem akarom, mert a testem nem viseli jól ezt a sok koffeint. Erre azt mondta, hogy az energiahiányom megmutatkozik a teljesítményemben is. Azzal zárta a mondanivalóját: “Ha ezt így folytatod, lehet, hogy meg kell válnunk tőled.” Végül kirúgtak. © Orphan_Babies / Reddit
  • Minden, de szó szerint minden egyes dolog a legfontosabb prioritás volt. “A jelentések elkészítése a legfontosabb prioritás.” “Ezt a beszámolót még ma meg kell csinálni, ez a legfontosabb prioritás.” Végül megmondtam neki, hogy az összes feladat nem lehet legfontosabb prioritás. Vitáztunk ezen, hisztizett egyet, majd kiviharzott. © Apprehensive_Bug_826 / Reddit
  • Egy konyhán dolgoztam. Én voltam a reggeli szakács, és összebarátkoztam az éjszakai szakáccsal, mielőtt vezető séfnek léptették elő. A párommal elmentünk az esküvőjére, közeli kapcsolatban voltunk egymással. Röviddel a kinevezése után azonban egyre lustább lett.
    A műszak vége után sokáig ott szoktam maradni, hogy minden rendelés rendben legyen, miközben a főnököm csak ült ott egy órán át. Ez hónapokon át így ment. Mikor mondtam neki, hogy a párom gyereket vár és júliusra van kiírva, azt válaszolta: “Ember, jobban jársz, ha nem teszed tönkre a szülinapi hétvégémet.”
    A feleségem hajnali 4:30-kor kezdett szülni. Felhívtam a főnököt, hogy megmondjam neki, nem tudok bemenni, mert most születik a gyerekem. Egy órával később hívott vissza, és azt mondta: “Már megszületett a gyerek?” Mondtam, hogy még nem. Erre azt mondta: “Gondolod, hogy be tudsz jönni néhány órára, amíg várakozol?” © Matopus / Reddit

  • Az első munkahelyem egy gyorsétteremben volt, ahol a legzsugoribb főnöknek dolgoztam. Ez több mint 10 éve volt, a részletekre már nem emlékszem pontosan, de folyton több órára osztott be, mint kellett volna, nem fizetett ki, nem engedte használni a klímát, még a lobbyban sem, csakhogy spóroljon.
    Egyik nap olyan műszakra osztott be, amiről tudta, hogy nem fogok tudni bemenni. Az előző éjszakát egy barátomnál töltöttem, hogy közelebb legyek a munkahelyemhez és gyalog be tudjak menni. Szakadt az eső, 20 percet gyalogoltam. Megpróbáltam bemenni, de zárva volt az ajtó. Hívtam a főnökömet, aki azt mondta: “Ma nem kell dolgoznod, be leszünk zárva.” Kérdeztem tőle, holnap dolgozom-e. “Nem, végleg bezártunk.” © drfattyphd / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét