Tudd meg, melyik alvópóz lesz a legjobb a te párkapcsolatodban

0

Valakivel együtt aludni több szempontból is előnyös az egészségünkre nézve, például csökkenti a stresszt és javítja az immunrendszer működését. De a pszichológusok abban is biztosak, hogy az alvópóz sokat elárul egy párkapcsolatról, még a ki nem mondott problémákat is felfedi. Most megismerheted a rejtett jelentését a párok alvópózainak.

1. Kifli

Nagyon intim és megnyugtató póz, amiben sok érzelmi támogatás jut kifejezésre, ugyanakkor bőven van benne testi érintkezés is. Aki a nagykifli, az általában nagyon védelmező és odaadó személyiség, míg a kiskifli nagyon élvezi ezt a védelmet, és a szokásosnál több dédelgetésre van szüksége a kapcsolatban. Annak a párnak a tagjai, akik ebben a pózban szoktak aludni, számíthatnak egymásra, bízhatnak a másikban, és képesek biztonságos környezetet teremteni maguknak.

A kifli póz az egészségnek is jót tesz, hiszen közben nem nehezedik teher a hátra, és a horkolásnak is kicsi az esélye. De a váll- és térdízületekre érdemes figyelni, nehogy megsérüljenek.

2. Egybefonódva

Ez egy nagyon érzéki pozíció, hasonlít egy nagyon szoros ölelésre. Teljesen összefonódni alvás közben gyakori póz a friss szerelmeseknél, akik egy pillanatra sem akarnak elszakadni egymástól, még alvás közben sem. Akik már régebb óta vannak együtt, ritkán alszanak ilyen pózban, de ha mégis ezt teszik, akkor hihetetlenül szenvedélyes a kapcsolatuk, vagy társfüggőségük van.

Annak ellenére, hogy ez az alvópóz nagyon romantikus, egészség szempontjából mégsem a legjobb. Az ennyire közeli fizikai kontaktus nem hagy elegendő helyet a szabad légzésnek, reggel pedig nagy a valószínűsége, hogy az ízületek merevsége miatt fájdalommal ébredünk.

3. Egymásnak háttal

Egy nyugodt pozíció, ahol a partnerek fizikai kontaktusba kerülhetnek, de mégis megvan a saját terük. Ez a póz azt mutatja, hogy egészséges egyensúly van az intimitás és a függetlenség között a kapcsolatban. Akik így alszanak, jól érzik magukat egymással, nincs szükségük arra, hogy folyamatosan bizonygassák a szerelmüket, de mégis szeretik kifejezni egymás iránti gyengédségüket.

Mivel mindkét fél az oldalán alszik, ez a póz nagyon jót tesz a hátnak. Ráadásul a kezek is szabadon pihenhetnek. De az ízületekre ebben az esetben is vigyázni kell, hogy megelőzzük a fájdalmat.

4. Egymással szemben, de érintés nélkül

Bár úgy tűnhet, egymáshoz nem érni súlyos gondokról árulkodik egy pár között, ez nem feltétlenül van így. Az ebben a helyzetben való alvás azt jelezheti, hogy a partnerek valami többre vágynak, például több figyelmet, intimitást vagy kommunikációt szeretnének, de eddig nem kapták meg. Ez nem feltétlenül rossz, főleg, ha a partnerek figyelnek egymásra és javítani tudnak a kapcsolaton.

Egészség szempontjából ez a póz kényelmes, de a párnak érdemes erőfeszítést tennie annak érdekében, hogy elkerüljék a pszichés kellemetlenségeket. Tökéletes egy kis esti beszélgetéshez, ami növeli az intimitást a két fél között és segít, hogy megnyíljanak egymásnak.

5. A másik mellkasán

Akik így alszanak, nagyon jól működnek együtt, és csapatként látják magukat. Megbíznak egymásban, és készek együtt szembenézni a problémákkal, ugyanakkor a romantika és a gyengédség is jelen van a kapcsolatukban. Akárcsak a kifli póz, ez a testhelyzet is védelmet biztosít a pár egyik tagjának.

Romantikus, de valljuk meg, nagyon kényelmetlen alvópóz. Zsibbadást, merevséget okozhat a végtagokban és a túl szoros érintkezés miatt a párnak nagyon melege is lehet éjjel.

6. Az ágy két szélén

A partnerek függetlenségét és magabiztosságát mutatja ez az alvópóz. A fizikai érintkezés hiánya azonban jele lehet bizonyos problémáknak, akár haragnak is a felek között. Ha a két ember minél távolabb helyezkedik el egymástól, és megpróbál minél gyorsabban elaludni, az rejtett, meg nem oldott konfliktusokról árulkodik, melyek mindkét felet zavarják.

Ez a zárt testhelyzet és a különalvás iránti vágy miatt frusztráció és szorongás alakulhat ki. A partnerek távol tartják magukat a problémától, inkább tudomást se vesznek róla ahelyett, hogy átbeszélnék.

7. Tengeri csillag

Ez az alvópóz annak kényelmes, aki a tengeri csillag pózban alszik, de a párja nem érzi ilyen jól magát. A “tengeri csillag” ugyanis teljesen kiszorítja az ágy szélére a párját. Éppen ezért ez az alvópóz nagyon jól mutatja a kapcsolaton belüli hatalmi viszonyokat. A pár egyik tagja önző, elfoglalja az összes helyet, miközben a másik ennek alárendeli magát, feladva saját igényeit.

Ugyanez igaz az egészséggel kapcsolatban is. A “tengeri csillagnak” nem fog fájni a háta, frissen ébred. A párja viszont, akinek kevesebb hely jut az alváshoz, és nagyobb az esélye, hogy egy horkolóval fogja tölteni az éjszakát, mivel ez a testhelyzet elősegíti a horkolást.

8. Mindketten hason

Ez az alvópóz a kapcsolatban fennálló bizalmi problémákat mutatja. Azt jelzi, hogy mindkét fél megpróbálja kizárni a másikat és megpróbálja elrejteni a valódi érzéseit. Ha azt veszed észre, hogy ez az alvópóz vált nálatok megszokottá, valószínűleg itt az ideje egy őszinte beszélgetésnek köztetek.

Hason aludni egyáltalán nem egészséges. Ilyenkor minden nyomás a gerincre nehezedik, főként a derékra, a fejet pedig ebben a pózban muszáj oldalra fordítani. Ha mindenképpen hason alszol, tégy egy párnát a hasad alá, hogy csökkentsd a gerincedre nehezedő nyomást.

9. Ölelés lábbal

Gyengéd kifejező jele annak, hogy a felek több érzelmi kötődésre vágynak. Ha mindkét partner ugyanígy alszik, azaz reagálnak egymásra, az a szenvedély és a szeretet kifejezése a kapcsolatban. Az ilyen párok hűségesek egymáshoz és egységben érzik magukat. De ha csak az egyik fél alszik ilyen pózban, akkor az egyensúly felborult.

A lábbal való ölelkezés sokféle testhelyzetet tesz lehetővé mindkét fél számára, ezért mindketten jól alhatnak, megtalálhatják a számukra megfelelő pozíciót.

10. Egymással szembefordulva

Ez a póz hasonló az egybefonódáshoz, de több szabadságot ad a feleknek. Azt mutatja, hogy a pár többnyire boldog és elégedett a kapcsolattal. Összeillenek és harmóniában élnek egymással. Kimutatják egymáshoz való közelségüket, de nem zaklatják egymást a folyamatos érintés kényszerével.

A szemtől szemben való alvás ideális az éjszakai beszélgetésekhez, de nem működik minden párnál, mert a legtöbben nem szeretnek úgy aludni, hogy valaki az arcukba fújja a levegőt.

11. Fej a vállra hajtva

Hasonló, mint mikor a pár egyik tagja a másik mellkasára hajtja a fejét, mégis más a jelentése. Azt mutatja, hogy az egyik fél védelmezőként működik, aki mindig megóvja és támogatja a másikat, miközben a másik folyton segítséget vár tőle. Az ilyen kapcsolatban az egyik fél a domináns, de még egészséges keretek közt. A felek biztosak az érzelmeikben, és tele vannak szeretettel egymás felé.

Ennek az alvópóznak hasonló hátrányai vannak, mint minden olyan testhelyzetnek, melyben a párok túl közel vannak egymáshoz. Nagy az esélye annak, hogy a pár mindkét tagja fájdalmakkal fog ébredni, mivel egész éjjel így lenni nagyon kényelmetlen.

12. Lengőteke

Tökéletes azoknak a pároknak, akik eltérő testhelyzetben alszanak és rengeteget forgolódnak éjszakánként, de mégis igénylik a testi kontaktust. Az egyikük tud aludni például a hátán és rá tudja tenni a kezét a másikra, aki magzatpózban alszik. Azt mutatja, hogy a pár tagjai törődnek egymással és képesek kompromisszumokra.

Az ilyen párok folyamatosan szeretik kifejezni érzelmeiket a másik felé, de nem akarják elnyomni egymást túlzott figyelemmel és törődéssel. Ebben a pózban mindketten kényelmesen alhatnak.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét