Hogyan számoljuk ki az elalvás és a felkelés tökéletes időpontját

0

Életünk egyharmadát töltjük alvással vagy legalábbis azzal, hogy próbálunk elaludni. A statisztikák szerint minden 3. felnőtt nem alszik eleget, ez pedig rengeteg fáradt embert jelent. Számtalan tanulmány bizonyítja, hogy az alvás létfontosságú az agyunk számára, regeneráló hatása van az egészségünkre és a szépségünkre is.

A problémát könnyedén lehet orvosolni azzal, ha a megfelelő időpontban mész lefeküdni.

1. Először azt döntsd el, mikor akarsz felkelni.

Ahhoz, hogy meghatározhasd az alvási rendedet, el kell döntened, hogy mikor akarsz felkelni. A legutóbbi kutatások szerint nincs különbség a korai kelés és a késő délutánig tartó alvás között. De azt fontos észben tartani, hogy ha frissen és kipihenten akarsz felébredni, akkor a hét minden napján ugyanarra az időpontra kell beállítanod az ébresztőt.

2. Tudnod kell, mennyi alvásra van szükséged.

Az alvásigényünk állandóan változik az életünk során. A gyerekeknek akár 14 óra is kellhet, de 20-40 éves korunk között körülbelül 7-9 óra alvásra van szükségünk. Gondolj vissza arra, hány órát aludtál, mikor úgy érezted, frissen, energikusan ébredtél. Hallgass a testedre, meg fogja súgni, mennyi alvás ideális számodra.

3. Számold ki, mikor kell lefeküdnöd.

Ha tudod, mikor kell felkelned és mennyi alvásra van szükséged, minden megvan ahhoz, hogy kiszámold, hogy mikor kell lefeküdnöd. Ha ragaszkodsz ehhez a menetrendhez, álmosnak fogod érezni magad abban a bizonyos időpontban, és könnyedén fel fogsz tudni kelni reggel.

Vegyük példának, hogy 7 óra alvásra van szükséged és reggel 8-kor akarsz felkelni. Ebben az esetben éjjel 1-kor kell lefeküdnöd. De ha úgy döntesz, hogy változtatsz az alvási renden és inkább reggel 6-kor akarsz kelni, akkor már este 11-kor ágyba kell bújnod minden egyes nap.

4. A korai lefekvés nem feltétlenül jobb.

Általános nézet, hogy 10 körül le kell feküdni ahhoz, hogy másnap kipihenten ébredjünk. De kutatások nemrégiben bebizonyították, hogy ez téves elgondolás. A tudósok szerint még az éjjeli baglyok is képesek napközben jó teljesítményt nyújtani, amennyiben van megszokott alvási rendjük. Tehát ha éjjel 3-kor fekszel le és délelőtt 10-kor kelsz, azzal sincs semmi baj, ha rendszeresen így csinálod.

5. A lényeg a következetesen betartott alvási rend.

A legjobb dolog, amit a minőségi alvás érdekében tehetsz, hogy mindig ugyanabban az időpontban fekszel le. Ezzel nemcsak könnyebb lesz majd elaludnod, de az agyad is élesebben fog majd, és boldogabb is leszel. Egy tanulmány szerint ha hétközben nem alszol eleget, és ezt hétvégénként pótolod, az cukorbetegséghez, elhízáshoz és a keringési rendszer egészségének meggyengüléséhez vezet.

6. Figyelj másra is.

Ha a lefekvés és az ébredés időpontját meghatároztad, fontos, hogy az alvással kapcsolatos egyéb szokásaidra is fordíts figyelmet. Lefekvés előtt már ne nézz izgalmas filmet, ne menj aludni éhesen, ne aludj világos és zajos környezetben. Az apróságokat se felejtsd el, például némítsd le a telefonod, sötétítsd be a szobát, mert ezekkel a szokásokkal nemcsak jobban alszol majd, de jobban is fogsz kinézni másnap reggel.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét