7 káros étel, amit gyakran adunk a gyerekeinknek

0

Sok gyerek már egészen kiskorában elkezd magas cukortartalmú ételeket enni. Ennek az lesz a következménye, hogy az ízlelőbimbóik elvesztik érzékenységüket, ezért a normál ételekben már nem fogják örömüket lelni. Vannak olyan ételek, amiket egyáltalán nem kellene ennie egy gyereknek, mert megváltoznak tőle a test élettani jellemzői.

Utánajártunk, hogy néhány ártalmatlannak tűnő ételt miért nem szabadna a gyerekeknek adnunk.

1. Gyümölcslé

A gyümölcsleveket minden gyerek szereti. Színes, mutatós dobozokban árulják őket. De az előnyei ezzel véget is értek. Egy pohár gyümölcslében 5-6 teáskanálnyi cukor van. Ez a feloldott cukor rögtön a véráramba kerül, ami károsítja a szénhidrát-anyagcserét.

Az orvosok azt javasolják, hogy gyümölcslé helyett adj neki inkább gyümölcsöt. A benne lévő rostoknak köszönhetően fokozatosabb lesz a felszívódás. Készíthetsz frissen facsart gyümölcslevet vagy smoothie-t is.

2. Joghurt

Hogy biztosan egészséges joghurtot válassz, olvasd el az összetevőit. Olyat meg se vegyél, amit nem hűtőpultban, hanem csak a polcon tárolnak a boltban. Édesített joghurt helyett pedig válaszd a natúr változatot.

A gyümölcsös joghurtban rengeteg a cukor és a kalória, ami a gyerekeknél is elhízáshoz és a cukorbetegség kockázatának növekedéséhez vezet.

3. Gabonapehely

A gabonapelyhek és az ízesített müzlik nagyon egészségesnek tűnnek a reklámokban, hiszen azt állítják róluk, hogy rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Valójában azonban semmi egészséges összetevő nincs bennük. Ami viszont van, az a rengeteg cukor. A kukorica, a búza és más gabonafélék minden egészséges összetevőjét eltávolítják a feldolgozási folyamat során, csak a szénhidrátok maradnak meg belőlük.

Ezekkel az ételekkel nagyon nehéz megszüntetni az éhségérzetet. Néhány órával később a gyerek újra éhes lesz. A legjobb, ha a gabonapelyheket natúr zabpehellyel váltod fel. Ehhez adhatsz gyümölcsöket és dióféléket, hogy a gyerekek szívesebben megegyék.

4. Méz

2 éves kor előtt a gyerekeknek nem szabad mézet adni. Nemcsak a lehetséges allergiás reakciók miatt, hanem azért is, mert a mézben olyan baktériumok lehetnek, amelyek súlyos fertőzést, botulizmust okozhatnak.

5. Szőlő

A szőlőben vannak olyan vitaminok és ásványi anyagok, amelyekre a gyerekeknek szüksége van. Amiért viszont nem szabad nekik adnod az az, hogy a szemek nagyok és csúszósak, vagyis könnyen fulladást okozhatnak.

A szőlőt a gyerek emésztőrendszere is nehezen dolgozza fel. A 2 évesnél kisebb gyerekeknél inkább banánnal helyettesítsd.

6. Gyerekeknek való multivitaminok

Ebben a témában rengeteg az ellentmondás. A szülők többnyire a saját tudásukban bíznak és kísérleteznek, ahelyett, hogy kikérnék szakember véleményét. Ez pedig nagyon veszélyes lehet. Mindegy, hogy a cuki állat formájú vitamin mennyire ártalmatlannak látszik, csak akkor adhatod a gyerekednek, ha orvos írja fel.

A gyerekek a számukra szükséges tápanyagokat az ételekből kell hogy megkapják. Emellett pedig semmilyen tablettára nincs szükségük.

7. Tejes shake

Ha azt kérnék a szülőktől, hogy válasszanak, melyiket adnák szívesebben a gyereküknek, a kólát vagy a tejes shake-et, valószínűleg mindegyikük az utóbbit választaná. De kiderült, hogy éppen annyira veszélyesek, mint a cukros üdítők, hiszen rengeteg cukrot és zsírt tartalmaznak.

A legutóbbi kutatások szerint az ilyen zsíros italok rendszeres fogyasztása keringési betegségek kialakulásához vezethet. Ezek a felnőttekre és a gyerekekre nézve egyformán veszélyesek.

Természetesen lehetetlen volna minden cukrot megvonni a gyerekektől, és erre nincs is szükség. De nagyon fontos az édességekhez való helyes hozzáállás kialakítása. Magyarázd el neki, hogy az édesség csupán desszert és nem helyettesítheti az ételeket. Ha valaki már gyerekkorában helyes táplálkozási szokásokat sajátít el, nagyobb eséllyel válik belőle egészséges életmódot folytató felnőtt.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét